• Kezdőoldal
  • Rólam
  • Fellépések–események
  • Közösségi oldalaim
  • Híreink
  • Kapcsolat

News

Ákos két koncertet ad decemberben

2023-12-02

A nagy érdeklődésre tekintettel dupla koncertet ad Ákos decemberben a Papp László Budapest Sportarénában. A december 12-i és 13-i estek felvezetéseként az előadónak szerdán minialbuma jelent meg, a címadó Igazán című számhoz klip is készült.

“A kilenc, szintis hangzású felvételt tartalmazó EP-n négy dal, valamint remixek szerepelnek, a folytatását jövő tavaszra tervezzük és 2015 őszén jöhet a következő stúdióalbum, amennyiben ennek a kifejezésnek akkor még lesz értelme” – mondta Kovács Ákos a szerdai sajtótájékoztatón a fővárosi Akvárium Klubban.

Az új dalok elkészítésében közreműködött Hauber Zsolt szintetizátoros, akivel Ákos 1988-ban közösen alapította meg a Bonanza Banzait, az 1995-ig működött rendkívül sikeres szintipop-zenekart. Ákos mostani csapatában a 2084 turnén is szerepelt Lepés Gábor (szintetizátor, zeneszerzés, hangmérnöki munka) és Bánfalvi Sándor (dob) játszik még.

“Hauber Zsolttal 30 éve ismerjük egymást, már 2011-ben megkerestem a közös munka ötletével, ami végül tavaly indult. Az Igazán volt az új éra legelső közös szerzeménye, az Újrakezdhetnénk című dalt, amelyet májusban közzétettünk, később írtuk. A cél nem a nosztalgia, nem a múltat akarjuk újraéleszteni, hanem új, érvényes produkciót összehozni együtt” – mondta Ákos.

Hauber Zsolt úgy fogalmazott, hogy egy szuperexpresszre szállt fel Ákosékhoz, és nagyon jól érzi magát a produkcióban, “jobban megy a munka, mint régen”.

Mint elhangzott, a májusban meghirdetett december 13-i koncertre nyáron szinte valamennyi jegy elkelt, ezért döntöttek úgy, hogy dupláznak. Ákos egy év hazai koncertszünet után tér vissza a színpadra.

Az Igazán című EP-n az Újrakezdhetnénk az énekes új felállásának programadó szintis szerzeménye, a címadó dalt Ákos sűrű anyagnak nevezte. A hozzá készült, szintén friss, fekete-fehérben forgatott klipet egy vasöntödében vették fel, a rendező Ákos, az operatőr Juhász Viktor volt. Az Amikor szerettélt Ákos Hauber Zsolt legizgalmasabb szerzeményének és hangszerelésének nevezte, amelyben gitár és vonósok is szólnak. Szintén új dal a Kapuzárás, Lepés Gábor zenéje, amely “odacsapós rockszám” lett. Az EP-n szereplő remixeket Spigiboy, Dj Junior és Hauber Zsolt készítette.

A középlemezt szerdán este egy exkluzív minikoncerten mutatja be Ákos az Akvárium Klubban, belépőt a támogató Telekom játékán nyerhettek a rajongók.

Az MTI kérdésére Ákos elmondta: nem hívja meg vendégfellépőnek a decemberi Aréna-koncertekre a Bonanza Banzai egykori harmadik tagját, Menczel Gábort. “Az a zenekar feloszlott. Hallottam, hogy Gábor új formációban zenél, amihez őszintén sok sikert kívánok neki. Hauber Zsolttal ugyan a múltból táplálkozunk, de nem nosztalgiázunk, én is, ő is mindig azzal dolgozik, akivel jól esik” – válaszolta az énekes.

Ide kattintva tudja elolvasni a teljes cikket

Feldolgozták az ezredforduló magyar dalát

2023-11-26

Akik a 2000-es évek elején jártak szórakozni, minden bizonnyal azonnal dalra fakadnak vagy táncolni kezdenek, amikor megszólal az ezredforduló híres magyar dala.

Első közös feldolgozásával rukkolt elő Spigiboy, Erős Attila, Blackjack (Holló Zoltán) és Buyakee (Bulyáki Gyula), akik mindjárt egy olyan slágerrel kezdtek dolgozni, ami 2001-ben jelent meg és rögtön utána egy éven keresztül vezette a slágerlistákat. A dalt most remélhetőleg ismét szárnyra kapják a rádiók és a szórakozóhelyek, ám ezúttal egy nem mindennapi verzió formájában.

„Először dolgozunk együtt Blackjackkel és Buyakeeval, ők mindketten remek DJ-k, de teljesen más területet képviselnek. Mindennek ellenére remek volt együtt dolgozni és mindenben megtaláltuk a közös hangot, biztos vagyok benne, hogy lesz még közös feladatunk” – mondta el Spigiboy, aki azt is elárulta, hogy a klipben hallható remixet RobXDannel közösen készítették.

A feldolgozás ugyan már néhány hete elkészült és nagyon jó visszajelzéseket kapott, a videóklip azonban most debütál. Az új verzióhoz Kendert Karola énekelte fel a dalt, akinek gyerekkori emlékei kötődnek az eredeti verzióhoz.

„Erdélyben születtem és csak néhány éve élek Magyarországon, így gyerekkoromban nem sok magyar dal jutott el hozzám. A Hajnalra azonban máig emlékszem, amikor meghallottam és azonnal beleszerettem. Judy mélyebb hangjával szemben az én hangom inkább magas és éles, így egy kicsit tartottam a végeredménytől, de amikor először meghallgattam a kész verziót, hihetetlenül tetszett. Nagyon örülök, hogy rám esett a fiúk választása és én énekelhettem fel ezt a dalt, ami nagyon sokat jelent nekem” – tette hozzá az énekesnő.

Ide kattintva tudja elolva a teljes cikket

Klippremier: A Hajnal feldolgozásával robbantanak Spigiboyék

2023-10-18

2023. október 18., szerda 14:37
| HírTV

Jön az eredeti E-Klub parti!

A Hajnal ugyan még csak most indul hódító útjára, Spigiboyékkal azonban egy nem mindennapi partin találkozhat hamarosan a közönség.

„Évek óta rengetegen kérik, hogy hozzuk vissza a régi, klasszikus E-Klubok hangulatát, ezért most úgy döntöttünk, hogy az eredeti helyszínen az eredeti DJ-k közül jó néhánnyal visszahozzuk ezt az élményt. Október 21-én az eredeti E-Klubban bulizunk és velünk lesz többek között a Spy The Ghost, a Dance4Ever és a „spydancerek”. Ezt a bulit egy retro-szerelmesnek sem szabad kihagynia” – fűzte hozzá Spigiboy.

Borítókép forrása: Spigiboy

Ide kattintva tudja elolva a teljes cikket

Elkészült a Hajnal feldolgozásának videóklipje

2023-10-13

Első közös feldolgozásával rukkolt elő Spigiboy, Erős Attila, Blackjack (Holló Zoltán) és Buyakee (Bulyáki Gyula), akik mindjárt egy olyan slágerrel kezdtek dolgozni, ami 2001-ben jelent meg és rögtön utána egy éven keresztül vezette a slágerlistákat. A dalt most talán ismét szárnyra kapják a rádiók és a szórakozóhelyek, ám ezúttal egy nem mindennapi verzió formájában.

„Először dolgozunk együtt Blackjackkel és Buyakeeval, ők mindketten remek DJ-k, de teljesen más területet képviselnek. Mindennek ellenére remek volt együtt dolgozni és mindenben megtaláltuk a közös hangot, biztos vagyok benne, hogy lesz még közös feladatunk”

– mondta el Spigiboy, aki azt is elárulta, hogy a klipben hallható remixet RobXDannel közösen készítették.

A feldolgozás ugyan már néhány hete elkészült és nagyon jó visszajelzéseket kapott, a videóklip azonban most debütál. Az új verzióhoz Kendert Karola énekelte fel a dalt, akinek gyerekkori emlékei kötődnek az eredeti verzióhoz.

„Erdélyben születtem és csak néhány éve élek Magyarországon, így gyerekkoromban nem sok magyar dal jutott el hozzám. A Hajnalra azonban máig emlékszem, amikor meghallottam és azonnal beleszerettem. Judy mélyebb hangjával szemben az én hangom inkább magas és éles, így egy kicsit tartottam a végeredménytől, de amikor először meghallgattam a kész verziót, hihetetlenül tetszett. Nagyon örülök, hogy rám esett a fiúk választása és én énekelhettem fel ezt a dalt, ami nagyon sokat jelent nekem” – tette hozzá az énekesnő.

!

Ide kattintva tudja elolva a teljes cikket

Feldolgozták az ezredforduló egyik legtöbbet énekelt magyar dalát

2023-10-13

Akik a 2000-es évek elején jártak szórakozni, minden bizonnyal azonnal dalra fakadnak vagy táncolni kezdenek, amikor megszólal a Groovehouse Hajnal című dala, aminek most Spigiboy, Erős Attila, Blackjack (Holló Zoltán) és Buyakee (Bulyáki Gyula) adtak új köntöst egy fantasztikus hangú énekesnővel.

Első közös feldolgozásával rukkolt elő Spigiboy, Erős Attila, Blackjack (Holló Zoltán) és Buyakee (Bulyáki Gyula), akik mindjárt egy olyan slágerrel kezdtek dolgozni, ami 2001-ben jelent meg és rögtön utána egy éven keresztül vezette a slágerlistákat. A dalt most remélhetőleg ismét szárnyra kapják a rádiók és a szórakozóhelyek, ám ezúttal egy nem mindennapi verzió formájában.

„Először dolgozunk együtt Blackjackkel és Buyakeeval, ők mindketten remek DJ-k, de teljesen más területet képviselnek. Mindennek ellenére remek volt együtt dolgozni és mindenben megtaláltuk a közös hangot, biztos vagyok benne, hogy lesz még közös feladatunk” – mondta el Spigiboy, aki azt is elárulta, hogy a klipben hallható remixet RobXDannel közösen készítették.

A feldolgozás ugyan már néhány hete elkészült és nagyon jó visszajelzéseket kapott, a videóklip azonban most debütál. Az új verzióhoz Kendert Karola énekelte fel a dalt, akinek gyerekkori emlékei kötődnek az eredeti verzióhoz.

„Erdélyben születtem és csak néhány éve élek Magyarországon, így gyerekkoromban nem sok magyar dal jutott el hozzám. A Hajnalra azonban máig emlékszem, amikor meghallottam és azonnal beleszerettem. Judy mélyebb hangjával szemben az én hangom inkább magas és éles, így egy kicsit tartottam a végeredménytől, de amikor először meghallgattam a kész verziót, hihetetlenül tetszett. Nagyon örülök, hogy rám esett a fiúk választása és én énekelhettem fel ezt a dalt, ami nagyon sokat jelent nekem” – tette hozzá az énekesnő.

Jön az eredeti E-Klub parti!

A Hajnal ugyan még csak most indul hódító útjára, Spigiboyékkal azonban egy nem mindennapi partin találkozhat hamarosan a közönség.

„Évek óta rengetegen kérik, hogy hozzuk vissza a régi, klasszikus E-Klubok hangulatát, ezért most úgy döntöttünk, hogy az eredeti helyszínen az eredeti DJ-k közül jó néhánnyal visszahozzuk ezt az élményt. Október 21-én az eredeti E-Klubban bulizunk és velünk lesz többek között a Spy The Ghost, a Dance4Ever és a „spydancerek”. Ezt a bulit egy retro-szerelmesnek sem szabad kihagynia” – fűzte hozzá Spigiboy.

A kiemelt kép illusztráció.

Ide kattintva tudja elolvasni a teljes cikket

Magyar kulturális delegáció utazik Egyiptomba, közreműködik Shane Tusup is

2023-09-27

Magyar kulturális delegáció utazik Egyiptomba, a Summer Swim – The Meeting of Cultures elnevezésű verseny díjátadójára.

A június 2-i hurghadai eseményen közreműködik Shane Tusup úszóedző, a díjátadón fellép a magyar népzenét modern elektronikus zenével ötvöző Dance Folk formáció, és Spigiboy is – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium sajtó- és kommunikációs főosztálya pénteken az MTI-vel.

A magyar delegáció a kairói Liszt Intézet – Kulturális Központ igazgatója, Böröczky Kornélia meghívására érkezik Egyiptomba. Mint írták, június 4-én a magyar képviselet a CultBoat kultúrhajó rendezvényén vesz részt, ahol ismét közös zenélés lesz.

Ide kattintva tudja elolva a teljes cikket

Ez az R-GO sláger tényleg sosem megy ki a divatból

2023-09-22

„A Rég várok valakire eredetileg egy R-GO-dal volt, aztán 2003-ban gondoltunk egyet és készítettünk egy feldolgozást, ami 2004-re készült el és óriási karriert futott be. Mint Erős és Spigiboy, ez volt a harmadik klubslágerünk, ezt az Álomhajó 2003-as remixe és a 2004-es Valami véget ért előzte csak meg. Nem is gondoltuk volna, de a TikTok-csatornánkon ma messze a Rég várok valakire a legnézettebb videónk” – magyarázta a dal történetét Spigiboy.

Az idén húszéves páros szerint a dal titka nem más, mint hogy minden ízében megfelel egy igazi sláger követelményeinek. És hogy mi is a sláger receptje? Erős és Spigiboy sok évvel ezelőtt kapott erre pontos definíciót, méghozzá Bodnár Attilától.

„Régen rengeteg zenét írtam nemcsak magunknak, de más előadóknak is. Egyszer járt nálam Bodnár Attila, hogy nekik is kellene egy slágergyanús dal, majd elmondta nekem a sláger receptjét: egy dúdolható dal, könnyen megjegyezhető szövegek és szimpatikus arc. Ha ezt a receptet elfogadjuk, akkor ebben dalban ebből kettő biztosan benne van, hisz ez már korábban is óriási sláger volt az R-GO-tól. Tehát nem sokat kockáztattunk vele, azt azért be kell vallani, de azért tudtuk ezt feldolgozásként is sikerre vinni, mert az a bizonyos szimpátiafaktor is megvolt benne” – mesélte Erős Attila, aki azt is elárulta, a mostani feldolgozásban a régi, szintén általuk feldolgozott első verzió több eleme is visszaköszön.

„A Valami véget értet is egy barátom éttermében forgattuk és a Rég várok valakire című dalnál is maradtunk ezen az éttermes vonalon, így a Babar nevű helyen forgattuk, ami azóta már bezárt. Abban a klipben nagyon HDR-effektes arcunk volt, aztán Tóth Gergőtől, aki a klipet rendezte, mindenki azt kérte, hogy az ő klipjükben is ilyen effekt legyen. A mostani feldolgozásban is feltűnik az étterem, és bár kisebb a szerepe, mint a korábbiban, mégis szerettünk volna neki egy modern köntöst is adni, így volt ez a hangszereléssel is.”

Spigiboy, Sári Évi és Erős Attila

Spigiboy, Sári Évi és Erős Attila

Szikora Róberttel máig jó a kapcsolatuk

Spigiboy azt is elárulta, Szikora Róberttel az első feldolgozás óta nagyon jó a viszonyuk, és azóta rendszeresen beszélnek egymással, így lesz ez a mostani feldolgozás kapcsán is. Sári Évi pedig mindkettejük szerint telitalálat volt erre a dalra.

„Sári Évivel dolgoztunk már együtt, és tudtam, hogy telitalálat lesz erre a dalra és ebben Attila is egyetértett. Évi nemcsak a retrószcénában ismert, de sikeres színésznő, előadó és nagyon csinos hölgy is mindemellett. Mindig szeretünk valami új dolgot belerakni a klipjeinkbe, és Évit láttam már fellépni úgy, hogy a gólyalábas emberek ott voltak körülötte tükörruhában. Meg is kerestük őket, és örömmel vállalták, aminek nagyon örültünk, mert nagyon illik a kliphez. Amikor a Bazilika előtt forgattunk a tüköremberekkel, rengeteg külföldi jött oda, hogy ez a zene megjelent-e már és mi is lesz ez” – mesélte Spigiboy.

Sári Évi számára is emlékezetes volt a közös munka és a klipforgatás, mint mondta, soha ennyi közös szelfit nem kértek még tőle japán turisták.

„A tüköremberek hatalmas sikert arattak a forgatáson, sorra jöttek a japán turisták, akik fotót szerettek volna, azt hitték, valami óriási sztár vagyok. Nem győzték zenemeghatározóval keresni a dalt, és amikor nem jártak sikerrel, sorra kérdezgették, melyik ez a szám, mert nagyon fülbemászó. Épp ezt szerettük volna elérni a fiúkkal, és úgy tűnik, sikerült is. Nagyon jó volt a közös munka, és a dal hangzásvilágával kapcsolatban is sikerült kompromisszumra jutnunk. Ők amolyan Erős és Spigiboy-os hangzást gondoltak el, én pedig egy modernebb verziót, de úgy érzem, sikerült végül megtalálnunk a tökéletes középutat” – tette hozzá Sári Évi.

Erős és Spigiboy egyébként egész évben csupa különlegességgel készül, a Rég várok valakire után is rengeteg feldolgozást tartogatnak még a tarsolyukban.

„Az első hivatalos fellépésünk Attilával 2023-ban volt, amikor már tudatosan Erős és Spigiboyként szerepeltünk. Áprilisban ünnepeltük a két évtizedes évfordulót, aztán gőzerővel kezdtünk dolgozni. Ennek az első etapja a Tedd fel a kezed volt Krisz Rudival, most készült el Sári Évivel a Rég várok valakire. De ezt a sort még folytatjuk idén, mert Csordás Tibivel megcsináljuk az Angelinát, Krisz Rudival pedig valószínűleg még egy dalt, mert a Tedd fel a kezed akkora siker volt, hogy nem is gondoltuk volna. De azt gondolom, most Sári Évivel is hasonló sikert fogunk elérni, mert amikor még csak a képeket és pár másodperces klipeket tettünk ki, már akkor is nagy volt az érdeklődés” – magyarázta Spigiboy.

„Az utóbbi 1-2 évben vállaltunk nagyobb fellépéseket, de úgy döntöttünk, hogy ezt a születésnapi évet komolyan szeretnénk venni, ezért több meglepetést is tervezünk idén. A retró-DJ-k között meglehetősen ritka, hogy van saját TikTok-csatornánk, és immár 25 ezren követnek minket, ami dinamikusan nő, de ez is a jubileumi év termése, mert szeretnénk minden felületen komolyan venni ezt a jeles születésnapot. Úgy tűnik, ezt sikerül is átadnunk, hiszen több száz ezres megtekintések vannak a videóinkon” – tette hozzá Erős Attila, aki azt is elárulta, a mostani forgatás kis híján kudarcba fulladt a figyelmetlensége miatt.

„Volt egy nehéz kamera a forgatáson, én pedig kézbe vettem, hogy érezzem, milyen nehéz ezzel dolgozni, de nem voltam elég figyelmes, és úgy tettem le az asztalra, hogy le is esett. Majdnem véget is ért abban a pillanatban a forgatás, de szerencsére semmi baj nem történt végül a kamerával” – emlékezett vissza Erős Attila.

!

Ide kattintva tudja elolva a teljes cikket

Rég vártunk valamire: húsz év után visszatér a legendás R-GO-sláger

2023-09-21

Épp húsz évvel az első feldolgozás után nagy dobásra szánta el magát Erős Attila és Spiegelhalter László, azaz Spigiboy. A páros ugyanis újra feldolgozta az R-GO nagy sikerű klasszikusát, amivel 2004-ben már letarolták a hazai zeneporondot, az új verzióhoz pedig Sári Évit kérték fel közreműködőnek.

„A Rég várok valakire eredetileg egy R-GO-dal volt, aztán 2003-ban gondoltunk egyet és készítettünk egy feldolgozást, ami 2004-re készült el és óriási karriert futott be. Mint Erős és Spigiboy, ez volt a harmadik klubslágerünk, ezt az Álomhajó 2003-as remixe és a 2004-es Valami véget ért előzte csak meg. Nem is gondoltuk volna, de a TikTok-csatornánkon ma messze a Rég várok valakire a legnézettebb videónk” – magyarázta a dal történetét Spigiboy.

Az idén húszéves páros szerint a dal titka nem más, mint hogy minden ízében megfelel egy igazi sláger követelményeinek. És hogy mi is a sláger receptje?

Erős és Spigiboy sok évvel ezelőtt kapott erre pontos definíciót, méghozzá Bodnár Attilától.

„Régen rengeteg zenét írtam, nem csak magunknak, de más előadóknak is. Egyszer járt nálam Bodnár Attila, hogy nekik is kellene egy slágergyanús dal, majd elmondta nekem a sláger receptjét: egy dúdolható dal, könnyen megjegyezhető szövegek és szimpatikus arc. Ha ezt a receptet elfogadjuk, akkor ebben dalban ebből kettő biztosan benne van, hisz ez már korábban is óriási sláger volt az R-GO-tól. Tehát nem sokat kockáztattunk vele, azt azért be kell vallani, de azért tudtuk ezt feldolgozásként is sikerre vinni, mert az a bizonyos szimpátiafaktor is megvolt benne” – mesélte Erős Attila, aki azt is elárulta, a mostani feldolgozásban a régi, szintén általuk feldolgozott első verzió több eleme is visszaköszön.

„A Valami véget ért-et is egy barátom éttermében forgattuk és a Rég várok valakire című dalnál is maradtunk ezen az éttermes vonalon, így a Babar nevű helyen forgattuk, ami azóta már bezárt. Abban a klipben nagyon HDR-effektes arcunk volt, aztán Tóth Gergőtől, aki a klipet rendezte, mindenki azt kérte, hogy az ő klipjükben is ilyen effekt legyen. A mostani feldolgozásban is feltűnik az étterem és bár kisebb a szerepe, mint a korábbiban, mégis szerettünk volna neki egy modern köntöst is adni, így volt ez a hangszereléssel is.”

Szikora Róberttel máig jó a kapcsolatuk

Spigiboy azt is elárulta, Szikora Róberttel az első feldolgozás óta nagyon jó a viszonyuk és azóta rendszeresen beszélnek egymással, így lesz ez a mostani feldolgozás kapcsán is. Sári Évi pedig mindkettejük szerint telitalálat volt erre a dalra.

„Sári Évivel dolgoztunk már együtt, és tudtam, hogy telitalálat lesz erre a dalra, és ebben Attila is egyetértett. Évi nemcsak a retró szcénában ismert, de sikeres színésznő, előadó és nagyon csinos hölgy is mindemellett. Mindig szeretünk valami új dolgot belerakni a klipjeinkbe, és Évit láttam már fellépni úgy, hogy a gólyalábas emberek ott voltak körülötte tükörruhában. Meg is kerestük őket és örömmel vállalták, aminek nagyon örültünk, mert nagyon illik a kliphez. Amikor a bazilika előtt forgattunk a tüköremberekkel, rengeteg külföldi jött oda, hogy ez a zene megjelent-e már és mi is lesz ez” – mesélte Spigiboy.

Sári Évi számára is emlékezetes volt a közös munka és a klipforgatás, mint mondta, soha ennyi közös szelfit nem kértek még tőle japán turisták.

„A tüköremberek hatalmas sikert arattak a forgatáson, sorra jöttek a japán turisták, akik fotót szerettek volna, azt hitték, valami óriási sztár vagyok. Nem győzték zenemeghatározóval megtalálni a dalt, és amikor nem jártak sikerrel, sorra kérdezgették, melyik ez a szám, mert nagyon fülbemászó. Épp ezt szerettük volna elérni a fiúkkal, és úgy tűnik, sikerült is. Nagyon jó volt a közös munka, és a dal hangzásvilágával kapcsolatban is sikerült kompromisszumra jutnunk. Ők amolyan Erős és spigiboyos hangzást gondoltak el, én pedig egy modernebb verziót, de úgy érzem, sikerült végül megtalálnunk a tökéletes középutat” – tette hozzá Sári Évi.

Erős és Spigiboy egyébként egész évben csupa különlegességgel készül, a Rég várok valakire után is rengeteg feldolgozást tartogatnak még a tarsolyukban.

„Az első hivatalos fellépésünk Attilával 2023-ban volt, amikor már tudatosan Erős és Spigiboyként szerepeltünk. Áprilisban ünnepeltük a két évtizedes évfordulót, aztán gőzerővel kezdtünk dolgozni. Ennek az első etapja a Tedd fel a kezed volt Krisz Rudival, most készült el Sári Évivel a Rég várok valakire. De ezt a sort még folytatjuk idén, mert Csordás Tibivel megcsináljuk az Angelinát, Krisz Rudival pedig valószínűleg még egy dalt, mert a Tedd fel a kezed akkora siker volt, hogy nem is gondoltuk volna. De azt gondolom, most Sári Évivel is hasonló sikert fogunk elérni, mert amikor még csak a képeket és pár másodperces klipeket tettünk ki, már akkor is nagy volt az érdeklődés” – magyarázta Spigiboy.

„Az utóbbi egy-két évben vállaltunk nagyobb fellépéseket, de úgy döntöttünk, hogy ezt a születésnapi évet komolyan szeretnénk venni, ezért több meglepetést is tervezünk idén. A retro DJ-k között meglehetősen ritka, hogy van saját TikTok-csatornánk, és immár 25 ezren követnek minket, ami dinamikusan nő, de ez is a jubileumi év termése, mert szeretnénk minden felületen komolyan venni ezt a jeles születésnapot. Úgy tűnik, ezt sikerül is átadnunk, hiszen több száz ezres megtekintések vannak a videóinkon” – tette hozzá Erős Attila, aki azt is elárulta, a mostani forgatás kis híján kudarcba fulladt a figyelmetlensége miatt.

„Volt egy nehéz kamera a forgatáson, én pedig kézbe vettem, hogy érezzem, milyen nehéz ezzel dolgozni, de nem voltam elég figyelmes, és úgy tettem le az asztalra, hogy le is esett. Majdnem véget is ért abban a pillanatban a forgatás, de szerencsére semmi baj nem történt végül a kamerával” – emlékezett vissza Erős Attila.

Kiemelt kép: Szikora Róbert, az R-Go énekese, frontembere (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ide kattintva tudja elolva a teljes cikket

Deja Vu Fesztivál retrósztárokkal június elején

2023-05-25

A retró jegyében Thomas Anders, a Safri Duo, az Eiffel 65, a Blue, Panjabi MC, Dj Sash!, Inna, a Bellini, Alexandra Stan és Dr. Alban is fellép a szegedi Deja Vu Fesztiválon június 1-től 3-ig.

A nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek külföldi és hazai sztárjait felvonultató Deja Vu idén tízéves. A négy helyszínen futó háromnapos esemény End Show-val zárul az újszegedi partfürdőn – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták,

a fesztivál nyitónapján, június 1-jén csütörtökön a Modern Talking egykori énekese, Thomas Anders ad koncertet, és szintén aznap lép fel a The Bongo Song című számmal híressé vált Safri Duo, valamint a Move Your Body című slágerrel ismertséget szerzett Eiffel 65.

A hazai előadók közül látható és hallható lesz Dj Dominique, Peat Jr., a Classic Fantastic, Bárány Attila és Bigiboy.

Június 2-án a Blue nevű brit fiúcsapat ad műsort a Deja Vu-n, amely annak idején Sorry Seems to Be the Hardest Word című dalával lett népszerű világszerte. Ezen a napon ad koncertet Panjabi MC, valamint Dj Sash! is, továbbá a hazai előadók közül a Kozmix, az Irigy Hónaljmirigy, az Ámokfutók, a Bon-Bon, Náksi, Erős vs. Spigiboy, a Millennium Kids és Joer.

A Deja Vu zárónapjára négy retrósztár jut:

érkezik a világhírű dance-pop díva, Inna, a Samba de Janeiro dalt előadó Bellini, a tavaly betegség miatt elmaradt koncertjét most pótló Alexandra Stan, valamint a nigériai születésű svéd fogorvosból világsztárrá vált Dr. Alban.

Az utolsó nap magyar előadói: Sterbinszky, Csordás Tibi, a Rakonczai piano, Wannabe XXL, valamint Molnárbé & Gabriel B.

A kiemelt kép illusztráció.

Ide kattintva tudja elolva a teljes cikket

Napindító – Erős vs Spigiboy – 20 éves szülinapját ünnepli a legendás DJ páros

2023-04-12

https://hirtv.hu/hirtvszines/napindito-eros-vs-spigiboy-20-eves-szulinapjat-unnepli-a-legendas-dj-paros-2566137

Ide kattintva tudja elolva a teljes cikket

  • 1
  • 2
  • »

Legfrissebb híreink

Ákos két koncertet ad decemberben

Feldolgozták az ezredforduló magyar dalát

Klippremier: A Hajnal feldolgozásával robbantanak Spigiboyék

Elkészült a Hajnal feldolgozásának videóklipje

Feldolgozták az ezredforduló egyik legtöbbet énekelt magyar dalát

Magyar kulturális delegáció utazik Egyiptomba, közreműködik Shane Tusup is

2023 ® ALL RIGHTS RESERVED
Created by