A szerzői négyes fogat nem először zenél már együtt. 2019-ben debütált a Come with me című alkotásuk, amely hatalmas sláger lett. A srácok még 2018-ban ismerkedtek meg a BMA music awards díjkiosztóján, ahol Roberto Rios és Dan Sparks lettek az év felfedezettjei.
„Rengeteget dolgozom velük, jó a munkatempójuk! Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a legújabb közös dalunk! Az It’s allright igazi chill zene: tűz és víz, szabadság, napsütés, minden, amire a jelenlegi pandémiás helyzetben már nagyon vágyunk. Igazi üdítő a testnek és a léleknek”
– mondja lapunknak Spigiboy, aki két héttel ezelőttig semmit sem tudott a videóklipről, ez lett ugyanis a születésnapi ajándéka barátjától, Erős Attilától.
„Ez egy több helyszínen forgatott, megrendelt videó volt. Eredetileg 2 héttel ezelőttig nem is tudtam róla, akkor árulták el az Attiláék, hogy elkészült. Meg akartak lepni vele és ez sikerült is”
– mondja büszkén a lemezlovas, aki 49. születésnapját a járványügyi szabályok betartása mellett családjával és közeli barátaival ünnepli majd. A menü pedig nem más lesz, mint a saját maguk által készített pizza.
Ez is érdekelheti: Ufókkal barátkozott össze Vácrátót polgármestere? – videó